A Velencei tó környéke mindig is népszerű volt, de az utóbbi időben kiemelt agglomerációs településként is keresett, köszönhetően a jó közlekedésnek. Velencén belül is nagy presztízzsel rendelkező hely, a Bence hegy.
Itt ajánlom Önnek ezt a csodálatos panorámával rendelkező, 205 négyzetméteres, nappali + étkező + 4 szoba + 6 félszobás családi házat. Az alagsorban további 86 négyzetméteren pincével, tárolókkal és 39 négyzetméteres garázzsal rendelkezik. Nagy családnak több gyerekkel, vagy akár több generáció együttélésére is alkalmas. Az eredeti tervek szerint két különálló lakással rendelkező ikerháznak készült, ami igény esetén visszaállítható.
A földszinten egy nappali, étkező, tágas konyha, 3 szoba és 2 félszoba található. Két külön lépcső vezet a két különálló felső szintre, ahol 1-1 nagy hálószoba, mindegyikhez gardróbszoba és 1-1 kisebb tárolónak használt félszoba található. Az emeleti erkélyekről a csodálatos Velencei tóban, illetve a környező tájban gyönyörködhetünk.
Az alagsorban garázs, műhely, befőzésekhez, húsfeldolgozáshoz alkalmas felszerelt konyha, zuhanyzós fürdőszoba és egy hagyományos borospince is található.
A téglaépítésű házat egy 1499 négyzetméteres, zöldövezetben elhelyezkedő, belterületi telekre építették az 1980-as évek elején. Az épület folyamatosan karban volt tartva. A legutóbbi felújítások 2022-ben fejeződtek be. Megújult már a földszinti és az alagsori fürdőszoba. A konyhába új konyhabútor az étkezőbe pedig tálalószekrény került beépítésre. A teljes villamos hálózat és a vízvezetékek megújításra kerültek. Víztisztító került beépítésre.
A földszinti mennyezetfűtés és az emeleti radiátorok táplálására beépítésre került 2 db (egymás tartalékjaként, felváltva működő) hőszivattyús fűtéssel kombinált gázkazán, amik a hőmérséklet függvényében, mindig a leghatékonyabb fűtésrendszerre állnak át.
A földszinten a hűtés a mennyezethűtésen keresztül működik, míg az emeleten 2 db korszerű klíma biztosítja nyáron is a kellemes hőmérsékletet. Az elektromos betáplálás 3 fázisú és H tarifás mérővel is rendelkezik a ház.
A parkolás, a tágas, motoros ajtón megközelíthető garázsban és a motoros kapun át elérhető udvari kocsibeállókon is lehetséges.
A kert is rejteget különlegességeket. Egy 54 négyzetméteres fűthető, öntözőrendszerrel ellátott üvegház található benne, a kertészkedés szerelmeseinek. De van öntözőrendszerrel ellátott konyhakert, gyümölcsfák és málnabokrok is. Ezen kívül van még nagy zöld terület a leendő kerti partikhoz, medencéhez vagy a háziállatok szaladgálásához.
A biztonságra kamerás biztonsági rendszer vigyáz.
Elhelyezkedés szempontjából szinte ideális. A Velencei tó pár perces autóúttal megközelíthető, de Budapest és a Balaton is csak 20-30 perc, hiszen az autópálya is pár percnyire van. A napi ingázáshoz tökéletes. A fővárosi nyüzsgés után jól esik a pihenés egy nyugodt vidéki családi házban.
Annak érdemes megnézni, akinek szüksége van ekkora élettérre vagy egy olyan nagy családnak, akik együtt, de mégis akár elszeparáltan szeretnének élni. Természetesen tudjuk, hogy van még mit fejleszteni a házon ezért ilyen kedvező az ára. Az ár irányár és biztos vagyok, hogy komoly ajánlat esetén, meg tudunk egyezni.
Kérésre szívesen küldök külső képeket is!
Hívjon bizalommal, ha felkeltette érdeklődését és megmutatom!
Telefon: +36 70 329 5030 Hívjon akár hétvégén is!
Segítséget nyújtunk hitel ügyintézésben, valamint az adás-vétellel kapcsolatos teljes körű jogi és egyéb ügyek intézésében is.
The area around Lake Velence has always been popular, but recently it has also become sought-after as a prime agglomeration settlement, thanks to its excellent transport links. Within Velence itself, Bence Hill is a location of great prestige.
Here I offer you this wonderful family house with panoramic views, measuring 205 square metres, with a living room + dining room + 4 rooms + 6 half-rooms. The basement provides an additional 86 square metres with a cellar, storage rooms and a 39-square-metre garage. It is suitable for a large family with several children, or even for several generations living together. According to the original plans, it was built as a semi-detached house with two separate apartments, which can be restored if desired.
On the ground floor there is a living room, dining room, spacious kitchen, 3 rooms and 2 half-rooms. Two separate staircases lead to the two separate upper levels, each with one large bedroom, each with its own dressing room and one smaller half-room used for storage. From the upstairs balconies you can admire the beautiful Lake Velence and the surrounding landscape.
In the basement there is a garage, a workshop, a kitchen equipped for preserving and meat processing, a bathroom with a shower, and a traditional wine cellar.
The brick-built house was constructed on a 1,499-square-metre inner-area plot located in a green belt in the early 1980s. The building has been continuously maintained. The most recent renovations were completed in 2022. The ground-floor and basement bathrooms have already been renovated. A new kitchen cabinet was installed in the kitchen and a sideboard in the dining room. The entire electrical network and the water pipes were renewed. A water purifier was installed.
To supply the ground-floor ceiling heating and the upstairs radiators, 2 gas boilers combined with heat-pump heating were installed (operating alternately, each serving as a backup for the other), which always switch to the most efficient heating system depending on the temperature.
On the ground floor, cooling works through the ceiling cooling system, while upstairs 2 modern air-conditioning units ensure a pleasant temperature even in summer. The electricity supply is three-phase, and the house also has an H-tariff meter.
Parking is possible both in the spacious garage accessible through a motorised door and in the courtyard parking spaces reachable through a motorised gate.
The garden also hides some special features. It contains a 54-square-metre heatable greenhouse equipped with an irrigation system, for lovers of gardening. There is also a vegetable garden with an irrigation system, fruit trees and raspberry bushes. In addition, there is a large green area for future garden parties, a swimming pool, or for pets to run around.
Security is ensured by a camera surveillance system.
In terms of location, it is almost ideal. Lake Velence is a few minutes' drive away, and even Budapest and Lake Balaton are only 20–30 minutes away, since the motorway is also just a few minutes away. It is perfect for daily commuting. After the hustle and bustle of the capital, it is a pleasure to relax in a peaceful rural family house.
It is worth viewing for anyone who needs this much living space, or for a large family who want to live together yet somewhat separately. Of course, we know that there is still room for improvement on the house, which is why the price is so favourable. The price is a guide price, and I am sure that in the case of a serious offer, we can come to an agreement.
I am happy to send exterior photos on request!
Call me with confidence if your interest has been sparked, and I will show it to you!
Phone: +36 70 329 5030 — call even on weekends!
We also provide assistance with loan administration, as well as full legal and other services related to the purchase and sale.