Mosonmagyaróvári lakásunkat éveken keresztül nem tudtuk eladni. Onnantól, hogy Hédi átvette az ügyet minden ment, mint a karikacsapás. Nagyon rövid időn belül megtalálta a megfelelő vevőt, teljes körűen intézte az adásvételt, nekünk tényleg semmi más dolgunk nem volt, mint aláírni a szerződést. Bátran ajánlom bárkinek.

Márton

Sajnos az a tapasztalatom, hogy rendkívül sok a kókler az ingatlan piacon, nagyon kevés a hozzáértő, önmagát képező, agilis, maximalista, korrekt és elkötelezett szakember. Nyugodtan tudom ajánlani Editet jó szívvel, bárkinek. Ingatlan vétel, majd eladás ügyében kerültünk kapcsolatba, legfőképpen a szorgalma, a mentalitása az, ami megragadott, érzem, hogy jó kezekben vagyunk nála, mert a hölgy vér profi. Szeret rázós ügyeket megoldani, a mi vételünk is az volt, megoldotta maximális emberi jó szándékkal, amit külön köszönünk. Semmi kétségem, hogy az eladásunknál is hasonlóan gyors és ügyes lesz, ilyen kvalitasokkal, amivel Edit rendelkezik, nincsenek kétségeim a sikert illetően. 😁

Sziklai Roland

Tóth Mária egy igazán segítőkész ingatlanos.Csak ajánlani tudom mindenkinek mert mindent megtett annak érdekében , hogy el tudjuk adni a lakásunkat.

Rita

Korrekt, pontos, mindenre gondoló ügyintézés - köszönettel Szabó Ernőnek. Jó szívvel ajánlom. Csaholczi László

Csaholczi László

Marika segítőkész, rugalmas, kedves ,nyitott bármi kérdés esetén szívesen segít ",fogja az ügyfél kezét" a lehető legjobb tájékoztatást ad. Csak ajánlani tudom mindenkinek!

Gagyi Lajos

Feher Gabor személyében egy kiváló értékesítő úriember ismertem meg. Okosan szerkeszt, inspirál és ügyesen futtatja az ügyet akár három síkon, ....licitaltat és eredménnyel zar!!! Köszönöm a kiváló értékesítési!!

Ungai Anna

A Balatonnál kerestünk nyaralót, így hozott össze a jó sorsunk Fazakas-Lukács Gabriellával, szerencsénkre. Kevés ilyen lelkes, felkészült, alapos ingatlanos van, akitől nem tudtunk olyat kérni, aminek ne nézett volna utána... Ráadásul ha kellett, akkor vasárnap orkán erejű szélben is... Köszönjük!

H. Péter

Gyors, pontos és körültekintő. Nagyon gyors volt a kommunikáció. Mindent teljes körűen elvégzett! Csak ajánlani tudom mindenkinek!

Szabolcs

Korábban nem preferáltam ingatlan értékesítő segítségét , de be kell vallanom , hogy igen hasznos volt a tevékenysége. Több érdeklődő is érkezett(nem kíváncsiskodók és kirándulók) az Ő munkája által és végtére is meg lett az eredménye. Precízen, rugalmasan kezelte az ügymenetet ,segítőkészen állt mindennemű probléma megoldásához. Tudomásom szerint nem régen kezdte szakmája gyakorlását ,de megbízható, pontos és nem utolsó sorban BECSÜLETES hozzáállást tapasztaltam a részéről. Merem ajánlani a kétkedőknek is.

Bozsó Péter

Ha egy jó ingatlanost keresel, Feri személyében megtalálod. Azon felűl, hogy közvetlen és nagyon jó fej, szakmailag is nagy tudással rendelkezik. Pontos, precíz, segítőkész és nagyon rugalmas. Ha mégegyszer ingatlan adás-vételre kerül sor, mi már tudjuk kit keressünk.Mindenkinek csak ajánlani tudjuk. Köszönjük Feri!

István és Helga

Nagyon megvoltam elégedve Tomi munkájával. Együttműködik mindkét féllel, a legapróbb részletekig kiterjedően. Segítőkész, kedves, nagy szakmai tudással rendelkezik, vérbeli profi. Ingatlan eladásom villámgyorsan és zökkenőmentesen zajlott, mindenkinek ajánlom Tomit, aki ingatlan ügyletben gondolkodik.

H. Aranka

Frau Éva hat unsere Immobilie in Ungarn innerhalb weniger Tage erfolgreich verkauft. Wir haben uns von der ersten Minute bis zum Abschluss in besten Händen gefühlt und waren mit ihrer Leistung sehr zufrieden. Sie ist eine tolle und großartige Beraterin und wir haben uns bei ihr sehr wohl gefühlt. Sie hat uns bestens betreut und immer sofort auf unsere Fragen und Anliegen geantwortet, sie hat viel Gespür und Empathie und macht ihre Arbeit mit Begeisterung und großem Engagement.Wir können sie zu 100% weiterempfehlen und gratulieren Ving zu einer so professionellen und gleichzeitig herzlichen Mitarbeiterin!

Astrid

Tisztelt Ving ! Meg szerettem volna köszönni a sikeres ingatlaneladást , a kollégájuk Szentléleki Tamás lelkiismeretes és precíz munkáját ! Első perctől ahogy a hirdetést megcsináltuk tudtam , éreztem hogy a legalkalmasabb a feladatra.Más ingatlanosnál nem is hirdettünk , mert akik megkerestek ( kéretlenül) semilyen szimpátiát nem váltottak ki belőlünk.Tamás mindíg higgadt és optimista hozzáállása bennünk is jó hatást keltett.Köszönjük neki hogy végig "fogta a kezünket" köszönjük neki ezúton is !

Szajkó- Petykó Erika

Máté többször is segítségünkre volt, hiszen mind az albérletünket, mind az első lakásunkat az ő közreműködésével találtuk meg. Segítőkész szakember, bármilyen kérdéssel is fordulsz hozzá, biztosan gyors megoldást fog találni rá. Mindkét alkalommal nagyon gördülékenyen mentek a dolgok, ezt ezúton is köszönjük!

Meixner-Csáti Zsófia

Katiban egy nagyon kedves, közvetlen és pozitív szemléletű, életvidám embert ismertünk meg. Az eladás alatt végig mindenben segített minket, bármikor kérdezhettünk tőle, tanácsokat adott. Jószívvel ajánlom mindenkinek!

Éva és Krisztián

Egy ingatlanközvetítő személyisége kulcsfontosságú, Gabi rendkívül türelmes, átgondolt, jó kommunikációs készségű, empatikus ember, szívügye a siker, hogy eladó s vevő elégedett legyen. Nekem nagyon hatékonyan, pillanatok alatt sikeresen eladta a rá bízott ingatlanomat! Őt választanám újra!

K. Katalin

Nagyon örülünk hogy Tamásra esett a választásunk, mert egy rendkívül precíz, megbízható, kedves és profi ingatlanost ismerhettünk meg személyében. Maximálisan meg voltunk elégedve mindennel és a továbbiakban is számítunk rá ingatlanügyekben és szívből ajánljuk mindenkinek!

Gábor és Zsuzsanna

Korrekt, türelmes, mindkét fél- eladó, vevő- érdekeit képviselni képes, rugalmas, gyors, kívánni se tudnék jobb munkát az ingatlan közvetítésben.

Nagy Judit

Ernő nagyon kedves,nyugodt közvetlen.Tökéletes ügyintézés,korrekt eljárás mindenben segítőkész volt,bármikor hívhattam,kérdezhettem.Ajánlom mindenkinek:)

Bolyán Barbara

Lelkiismeretes, segítőkèsz, profi ingatlanos! Ajánlom mindenkinek.

János